A tudástudomány története

 

A tudástan kialakulásának szakaszai

 

A tudástudomány több hullámban jött létre.

 

Első szakasz

 

Az első, a világháború végén, nem sokkal utána kezdődő szakasz az általános kibernetikával indult. E tudományterület lényegében a XX. század 30-as, 40-es éveiben, az élettanban született, az idegrendszer, az irányító villamos rendszer tanulmányozásából. Azt találták, hogy a cselekvésirányítás, kormányzás folyamata az élőlények alapvető sajátossága. Ezt általánosították tovább. A cselekvésirányítás tudományának idegen elnevezése a kibernetika, angolul cybernetics. A szó maga Norbert Wienertől ered, aki először használta 1948-as, Cybernetics or Control and communication in the animal and the machine című munkájában.

Szélesebb figyelmet a kialakuló tudomány később kapott.

Ezen időszak legjelentősebb eseménye a Massachusetts Institute of Technology-n (Massachusetts-i Műszaki Egyetem – MIT) 1956-ban tartott információelméleti szimpozium volt. Ennek második napján, szeptember 11-én, adta elő Allan Newel és Herbert Simon számítástudományi kutató The Logic Theory of Machine: A Complex Information Processing System (A gépek logikai elmélete: Egy összetett információ-feldolgozó rendszer), George Miller lélektani kutató The Magical Number Seven, Plus or Minus Two: Some Limits on Our Capacity for Processing Information (A varázsos szám: 7, plusz vagy mínusz 2: Információfeldolgozásunk korlátai) és Noam Chomsky nyelvész Three Models for the Description of Language (A nyelv leírásának három modellje) című tanulmányát. (Lásd Miller, 2003.) Az első hullám körülbelül a hetvenes-nyolcvanas évekig tartott. Igazából nem tekinthető egységes tudástudományi szakasznak, mint ahogy a következő sem. Az egyes részterületek még egymástól viszonylag elkülönülten alakultak, fejlődtek. A részterületeknek még csak kialakulóban volt közös nyelve, nézőpontja, megközelítése.

 

Második szakasz

 

A második hullámban, kb. a nyolcvanas évektől, egymással párhuzamosan történt szemléletváltás több területen is. Ezek nagy része a neurális hálózatok elméletének megerősödésével kapcsolatos. Ugyanis ezen –idegtudomány által is támogatott – terület 40-es évek végi lendülete az 50-es, 60-as években megtört, de a 70-es évek vége felé újra erőre kapott. Ebben az időszakban terjedt el a többrétegű hálózatok elmélete.

A számítástudományban újra feléledt a neurális hálózatok kutatása és építése.

A lélektan elkezdte szélesebb körben alkalmazni a tudástudományi nézőpontot az érzékelés, észlelés, figyelem, fogalomalkotás és -kezelés, az emlékezés területén.

A nyelvészetben elindult az ún, ismeretnyelvészet, mely szakítani szándékozott a Chomsky nevével fémjelzett alaki nyelvészettel és a tartalmi, jelentésbeli kérdésekkel kezdett foglalkozni. Lásd Lakoff, Langacker, Talmy és társaik munkásságát. A magyar nyelvészek közül Kövecses Zoltán vesz részt nemzetközi szinten a munkában.

E területeken a kutatások ma is folynak, figyelve egymásra de jórészt még egymástól függetlenül.

 

Harmadik szakasz

 

Az egységesség igénye jelen van a tudástudományban a kezdetek óta – lásd Wiener (1948), Shannon (1948) munkásságát – de még nem teljesedett ki eléggé. Harmadik hullámként az ezredforduló után jelent meg kissé erőteljesebben. Még nem túlságosan elterjedt, jelenleg független kutatók, több lazábban szervezett csoport dolgozik e területen. Kiemelhető Francis Heylighen ECCO (Evolution, Complexity and COgnition group) nevű kutatócsoportja és egyéb kezdeményezései, illetve Jerome Feldman köré szerveződött kutatók munkássága.

Ide tartozik kezdeményezésünk is az egységes tudástudományi alapok megteremtésére. (Lásd Molnár – Czeglédi: Ismerettudomány, 2012) E munkánkban a tudástudomány egységes rendszerének alapjait alkottuk meg, mutatjuk be, elsősorban a központi, lényegi elemre, az ismeretre összpontosítva.